Megújult a pacséri iskola tornaterme
A pacséri Moša Pijade Általános Iskola tornatermét az iskolanapi ünnepség keretében adták át. Tartományi támogatással az idei évben nyílászárókat cseréltek, valamint a falak külső szigetelést kaptak.
A beruházást megtekintette Szakállas Zsolt, a tartományi kormány alelnöke, oktatási titkár, valamint Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő, a Magyar Összefogás listavezetője.
Ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a pacséri Moša Pijade Általános Iskola felújított tornatermét. Idén a falak szigetelése és a nyílászárók cseréje történt meg. Jobb körülmények között zajlanak majd a testnevelésórák a hatvanéves épületben.
Vinai Miklós Emese, tornatanár: „Huzatosabbak voltak az ablakok, az ajtónál gond volt, rés volt közötte, tehát kevésbé szigeteltek, így most sokkal több lehetőségünk van, melegebb tornateremben tornázni, tehát a körülmények sokkal, sokkal adottabbak, illetve jobbak lesznek.”
Tavaly a padlásteret is leszigetelték.
Méhészkei Kiss Gizella, igazgató, Moša Pijade Általános Iskola: „2018 óta fokozatosan minden évben újították az iskolánkat, az iskoláknak egy részét leszigeteltük, cseréltük a nyílászárókat és most a tornateremnek a befejezésével jutottunk el arra a pontra, hogy iskolánk teljes mértékben szigetelve van, a padlástérrel, a falaival, és minden egyes nyílászáróját ki tudtuk cserélni.”
A tartományi oktatási titkárság az elmúlt két évben mintegy 6,5 millió dinárral támogatta a tornaterem felújítását.
Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár: „Most egy olyan tél előtt állunk, amikor valószínűleg bebizonyosodik, hogy az energiahatékonyság igenis fontos. Ezért jó, hogy a pacséri iskola pályázott a titkárság által kiírt pályázaton és sikeres volt, és úgymond úgy várják be most a telet, hogy egy teljesen izolált, fűtési szempontból jól elszigetelt tornatermük van.”
A pacséri oktatási intézményben iskolanapot is ünnepeltek pénteken. A Moša Pijade Általános Iskolában egyébként 157 diák tanul 8 magyar és 8 szerb tagozaton.
Pannon RTV