
A fejlesztőpedagógiai program és a Pető-módszer vajdasági népszerűsítése
A program megvalósítása a szűrésekkel 2016 márciusában kezdődött el 15 község minden óvodájában azzal a szándékkal, hogy egyaránt segítsen családon, szülőn és gyermeken a pedagógusok hatékony közreműködésével, a kiválasztott kapcsolattartók aktív részvételével. A gyermekek viselkedésében gyakran tapasztalunk olyan nem mindennapi dolgokat, apró rendellenességeket (például nem tudnak hosszabb ideig egy dologra koncentrálni, vagy nehezebben megy nekik egyes hangok kiejtése), amelyek nagyon egyszerű, játékos feladatokkal fejleszthetők lennének, és mire a gyermek iskolába indulna, már nem okozna számára problémát a tanulásban. A program célja még óvodás korban felmérni és kiküszöbölni a nehézségeket: legyen szó mozgással kapcsolatos, értelmi, beszédkészség okozta vagy egyéb problémáról. Ezen kívül a célok között szerepel még a szakmai tanácsadás és segítségnyújtás az óvodapedagógusoknak és szülőknek. A mozgás, a beszéd és a vizuális képességek vizsgálatával előre kiszűrhetők az esetlegesen már fennálló hiányosságok, melyek a gyermek iskoláztatása folyamán tanulási zavarokhoz, illetve egyéb problémákhoz vezethetnek. A felmérés egy-egy gyermek esetében kb. 20-25 percet vett igénybe. A célcsoport az 5. és 6. életévüket betöltött gyermekek. A felmérés az óvodákban történt egy erre a célra előkészített játékos felmérő segítségével – kizárólag a szülő írásos beleegyezésével. Az érintett szülők a mérés előtt szülői értekezleten kaptak rövid tájékoztatást. A mérésekbe a tervek szerint több mint ezer gyermek fog bekapcsolódni a 2018–2019-es tanév végéig. A budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának vajdasági konduktorképzése és rehabilitációs projektuma a Vajdaságban is szeretné meghonosítani ezt a világhírű fejlesztőpedagógiai módszert. A projektum azért is lényeges, mert az ilyen rehabilitációs, gyógy- és fejlesztőpedagógiai képzések kiemelt helyen szerepelnek a Magyar Nemzeti Tanács oktatásfejlesztési stratégiájában is. Ezzel a képzési modell magában rejti a konduktorképzés szerbiai megalapozásának a lehetőségét is, amelynek köszönhetően ez a tudás szerb nyelven is továbbadhatóvá válhat, ugyanakkor a másoddiplomaképzés lehetőségét is kínálja.
Folytatódik a fejlesztőpedagógiai program rehabilitációs része: 2018. február 27.