
Topolya Község Múzeumának támogatása az önállósodás folyamatában
A Magyar Nemzeti Tanács 2015. december 30-án lett társalapítója az intézménynek, amely egyúttal a testület kiemelt jelentőségű intézményévé is vált. 2015-ben a Tóth Ferenc 75, 2016-ban A nevem Munk, Munk Artúr, a Dr. Hadzsy János 165 és A Topolyai Művésztelep munkái a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményében című irodalmi, helytörténeti, illetve képzőművészeti kiállítások megrendezését támogatta. 2017-ben az R500 – ,,Itt állok, másként nem tehetek…” című, a reformáció 500. évfordulójára létrehozott regionális kiállítás megrendezését segítette. Topolya Község Múzeuma az egykori Kray-kastélyban székel, melyet báró Kray Pál (1735–1804) Európa-hírű táborszernagy építtetett 1800-ban. Az épület később a Zichy család birtokába került, majd plébániaként működött. Az államosítás után sokféle intézményi tevékenysége volt egészen 2002-ig, amikortól múzeumi feladatokat kezdett ellátni.
Ünnepélyes kiállításmegnyitó: 2017. szeptember 11.