A zentai Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom felszentelése | Magyar összefogás Skip to main content
A zentai Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom felszentelése

A zentai Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom felszentelése

2006 szeptemberétől, az alapkőletételtől hosszú időnek kellet elmúlnia ahhoz, hogy a templom felépítése után a torony is elkészüljön, melynek alapja 2008-ra már készen állt falmagasságig. Ezután ismét évek múltak el, de anyagi források hiányában ismét leállt az építkezés, mígnem a Magyar Nemzeti Tanács és a Zentai Önkormányzat közreműködésével a Magyar Kormány nyújtott hathatós anyagi támogatást, hogy sikerüljön teljesen befejezni a templom építését. Így húsz év küzdelmes és kitartó építkezése után, a zentai csata 320. évfordulóján a templomot Msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök felszentelhette Msgr. dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspökkel és számos lelkésszel együtt misézve, dr. Áder Jánosnak, Magyarország köztársasági elnökének részvételével és sok ezer hívő jelenlétében. A templomszentelési ünnepélyt a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes ünnepi műsora zárta. A templom és három csúcsíves, rézlemezekkel beborított tornyával, tetején a három csillogó kereszttel, impozáns látványt nyújt. A három torony a zentai csata háromszázadik évfordulóját, a három kupola pedig a földből rügyként feltörő jövőt, az új életet jelképezi.

Városnapi templomszentelés: 2017. szeptember 11.